Gia

El is felejtettem mesélni erről. Pedig már majd' egy hónapja hogy a faluban búcsú volt.
Nekem nem sokat jelent maga az ünnep (lévén nem vagyok katolikus), de a falu számára még mindig jelentős esemény. Van vidámpark, kirakodóvásár... ezért mi is kimentünk körülnézni. Évről évre több a bóvli, és valahogy elveszti a dolog a varázsát. Bár mint a legtöbb nő én is szeretek a forgalomban nézelődni, még ha nem is vásárolok semmit.
Igazából ez a búcsú sem jelentett nekem semmit, de történt közben valami, amit akkor még el akartam mesélni - csak vhogy elfelejtettem rögtön lejegyezni.
Idén már nem tanítok a suliban, de persze a forgatagban több volt diákommal is találkoztam. Mind köszönt, kedves volt, és az egyikük, Gyöngyös (vagyis Gyöngyike, ahogy mi becéztük), szó szerint a nyakamba ugrott semmivel se törődve, és közölte hogy nagyon hiányzom neki és a többieknek is, és szeretné ha visszamennék, mert sokkal jobb volt a suliban amikor még én is ott voltam.
Annyira meghatódtam. Egyszerűen szóhoz se tudtam jutni. Nagyon jó érzés volt, és ilyesmire korábban sohase gondoltam. Mármint, hogy a gyerekek akikkel foglalkozom ennyire megkedvelhetnek, és amit csinálok - még ha én is vagyok a "nagy, gonosz, sokat követelő tanító" - tetszik nekik és hiányozhatom nekik...