Gia

Most jöttem haza egy hetes pihenésből. Mondhatni szabadságon voltam. Az elmúlt időszakot Nagyinál töltöttem Miskolcon, és hogy ne felejtsem el a dolgokat, minden este feljegyeztem pár apróságot naplószerűen. Ezt olvashatjátok alább.

2007. november 16. Péntek

Ma végre megkezdődött az egy hetes szabadságom, amit Miskolcon töltök Nagyiéknál. Reggel négy harminckor kelem, vagyis keltünk a Kalózzal. Én eléggé rémesen voltam, rögtön rókázással kezdtem a napot. Kalóz bevitt Kalocsára, a buszhoz, s ez nagyon kedves volt tőle. A buszon tudtam egy keveset aludni, de nem túl sokat. Hosszú volt az út, és néha elég büdi útitársakat fogtam ki. De még mindig kényelmesebb volt így, mint vonattal a sok átszállással és Bp-n átmászással. Eger felé már esett a hó, és Miskolcon is megmaradt szinte mindenütt. A hegyek, a fák gyönyörűek, nem tudok betelni velük. Fáradt vagyok, de boldog. Nagyival máris sokat beszélgettünk, és holnap együtt megyünk cipőre vadászni. Jó vele lenni, bármit is csináljunk. Ma már csak dominót nézek, majd elalszom rajta.

 2007. november 17. Szombat

Hosszú idő után először aludtam egyfolytában hét órát. Még durmoltam volna tovább is, de Nagyi fél ötkor feltette főni az ebédet, és a fövő bab illata ébresztett. Egyébként jobban keltem fel, mint általában szoktam. Azért fájdogáltam ma is (a lábam is feltörte a cipő) és rémes hányinger kerülgetett, no meg egész nap küzdöttem a náthával, a fejfájással, és az esit lázzal. De mindennek ellenére csodás nap volt és jókedvre derültem. Vásároltunk délelőtt pár dolgot. A mai zsákmányom: egy galaktika, egy ajakír, egy körömlakk, alsó, zokni, fogkrém, melegítőnadrág, melltartókapocs (a fürdőrucimra), asztali naptár és két ing Józsinak. Ó és még vettem Dominiknak (legújabb unokaöcsémnek) egy kapucnis mellényt, hogy ne menjek hozzájuk üres kézzel. Jó ajándéknak bizonyult, mikor délután meglátogattuk (vittünk bablevest is). Az este pedig csöndesen telt. Jó pihenni. Beszéltem Józsival hat után, ő sem állt a helyzet magaslatán, de azért megvan. Nem tudom hiányzom e neki...

2007. november 18. Vasárnap

Ma nagyiékkal Mezőcsátra mentünk a gyógyfürdőbe. Nagyon klasz volt; a két medence csurig volt forró vízzel, ami jól esett fájós jobb bokámnak. Örültem, hogy nagyapával is tölthettem egy kis időt és sokat beszélgettünk fürdés közben. Pár régi ismerőssel is találkoztunk. A fürdő jól ki volt építve, nagyiékat régi ismerősökként, törzsvendégekként fogadták, és az ott kapott ebéd is elég finom volt. Délután a négyes busszal jöttünk haza, és hatkor már itthon hevertünk. A nap végig sütött, így kissé lekapott a nap és a náthám is enyhült kicsit. Este felhívtam Józsit. A délelőtti félreértést nem egészen sikerült tisztázni, és aggódom picit miatta. Ő is beteg, akárcsak Hugi (kedden fogunk talizni). Szó esett arról is, hogy Józsi följön kocsival értem, bár ez nem valószínű. Holnap 'asszem' vásárolgatni fogok.

2007. november 19. Hétfő

A mai nap sok-sok mászkálással és minimális vásárlással telt. A lábaim elég rendesen fájnak. A mai zsákmány a következő: egy doboz René, egy fásli, három piros (ami utólag kiderült zöld) tintapatron, egy nyomdás ceruza, fogkefe, alváz, üvegmatrcia festő készlet, három könyv, egy papucs, négy pár zokni, valamint egy téli csuka (ami még tör, kell bele talpbetét). Sajna se sportcipőt, se garbót nem kaptam a méretemben, így vettem inkább könyveket. Ma találkoztam egy régi kórustagos ismerősömmel, aki meghívott holnapra a próbára. Érdekes lesz benézni ennyi év után. A holnapi nap azonban a Hugié. Végre kimegyünk a temetőbe, majd a délutánt vele és a gyerekekkel töltöm. Most este beszélgettem Józsival, majd festettem egy adag tesztmatricát, és most dobok egy hátast. Jó éjszakát!

2007. november 20. Kedd

Fárasztó nap volt és igen vegyes, legalább is az érzelmeket tekintve. Reggel lementem Nagyival a piacra, és vettünk almát, tököt, póréhagymánt (nagyon szeretem), fenyőtrutyit, talpbetétet és Erzsébet nevű szomszédasszonynak egy lézeres géppel megfestett igazi rózsát fura tartóban. Ebédre frenetikus tejfölös csirkepörköltöt és desszertnek sült tököt ettem. Délben találkoztam Hugival. Vettünk egy szál vörös rózsát Anyu sírjára, majd mécseseket gyújtottunk. Ma nagyon hiányzott Anya! A temető után elmentünk a fiúkért az óvodába, majd haza. A délutánt náluk, velük töltöttem. A nagyfiúk rosszak voltak, de Balu, a pici egyszerűen angyali, tündéri volt! Sajna a ház borzalmasan nézett ki, bár kifestették nemrég. A kupi és a szag betett nekem, kb az első öt percben megfájdult a fejem. Max kutyus miatt is bőgtem egy kört. Rémes volt az állapota (vak, sovány). Hugiéktól kórusra mentem, ami jó volt, csak rövid. Majd haza, vacsi, mosás, pakolás, Deltora 8. kötete és szunya.

2007. november 21. Szerda

Ma lógós napom volt. Reggel rekordot aludtam, csak fél nyolckor keltem fel. Reggeli, hajmosás, majd nehezen, de rászántam magam, és elindultam Éva nagyihoz a Tatárdombra. Nem szívesen megyel el őt meglátogatni. Ennek több oka is van, pl. a gyerekkori rossz emlékek abból az időből, amikor náluk laktunk egy ideig, a házban uralkodó körülmények, hasonlósága anyához, sirámai és panaszai, és a tudat, hogy képtelen vagyok segíteni rajta. Néhány órát hallgattam őt, majd hazajöttem Piri nagyihoz. Lementem vele az ebédért, majd a nap hátra lévő részét lustálkodással és olvasással töltöttem. Azon is gondolkodtam miként lehetne a Mon Calamari csatát előre lendíteni, de egyelőre nem sokra jutottam, ahogy a ceremóniákkal sem Sectusnak. Este beszéltem Józsival, elég ramatyul van, de remélem jobban lesz mire hazamegyek. Azt is csak remélni merem, hogy ha hazamegyek nem kell három napig csutakolnom a lakást :) (Tiszta konyhát! Please!) 

2007. november 22. Csütörtök

Ez volt a legpihenősebb napom a hétből. Fél nyolcig aludtam, tízig lustiztam, reggeliztem, újságot olvastam. Délelőtt fényképeket nézegettem Nagyival. Egy képet nekem is adott - az öregek napi farsangon készült Nagyiról rabló jelmezben - elég rémes. Ebéd után (ami sajtal és sonkával töltött csirkemell volt) lementünk Diósgyőrbe a 100-as boltba és vettünk ezt-azt. Nagyi a gyerekeknek vett mikulásokat, kisvonatokat, nekem egy körömlakkot, egy bake rollst és egy csomag mogyorókrémes szaloncukrot Józsinak. Utána lementem a Tiszaira, megvettem a vonatjegyet holnapra. Majd szaloncukorra vadásztam, sikertelenül. Sehol sem kaptam konzum szaloncukrot (az apósnak csak ez kéne). Végül a plázában kötöttem ki, ahol vettem egy Básztet amulettet (Egyiptomi istennő, macska a jelképe, a szerelem, öröm, boldogság, termékenység szimbóluma). Találkoztam Quexxel is. Beszélgettünk és sétáltunk egy kicsit. Jó volt hallani, hogy mi minden történt vele az elmúlt években, hogy jól van, és egyre jobban van. Sokat változott, már valóban felnőtt rendes férfi lett belőle. REmélem a párjával együtt nagyon boldog lesz! Bár én is az lehetnék!

2007. november 23. Péntek

Ez a hazaút napja. Sajnos semmi kedvem nem volt hazaindulni. Vonattal jöttem, és nem bántam meg, mert kényelmes, és gyors volt. Útközben Budapestig nagyon meleg volt a vonaton, de megoldottuk a fülkében utazókkal. Azt hiszem a huzat kissé megcsapott, de bízom benne, hogy a fejfájásom hamarosan elmúlik majd. A keletiben nem kellett sokat várnom és jó helyet kaptam az Avalán. Végigbeszélgettem az utat egy fura pacákkal, aki a barátnőjéhez ment, és épp költözködnek. A kiskőrösi állomáson sem kellett várnom. Józsi eljött hamarabb a munkahelyéről és már várt, amikor leszálltam a vonatról. Itthon kb. az várt amire számítottam, és még az este kitakarítottam a konyhát és a fürdőszobát, szóval ezzel nem volt gond. Csak Józsin nem tudtam kiigazodni. Azt hiszem ehhez hozzá kell szokni... :(

Első Hó!

Ma reggel leesett nálunk az első hó.
Nagy pelyhekben hullott az égből, sajnos az idő enyhesége miatt délutánra nagyrészt elolvadt.
Ennek ellenére örültem neki. Szeretem nézni a hóesést. Olyan békés...

Most egy hétig biztosan nem fogok új bejegyzést írni, mert elutazom Miskolcra, a nagyimhoz.
Már vagy fél éve nem voltam otthon, és borzasztóan hiányoznak. Jó lesz kicsit pihizni náluk.

A héten nem történt túl sok izgalmas dolog. Leszámítva, hogy bementem a suliba Zsuzsához, a volt kolléganőmhöz.
Vittem neki pár könyvet. Korábban is mindig cserélgettük kölcsönbe az új olvasnivalókat.
Hihi... egyformán könyvmolyok vagyunk.
Mielőtt eljöttem volna a suliból az igazgatónő is megtalált, és elég fura volt.
Nála nem igazán tudom megállapítani a valódi szándékát. Mindenesetre azt mondta, ha úgy jön ki, lehet, hogy felvenne a könyvtárba.
Legalább lenne mit csinálnom végre, ha csak egy rövid időre is.

Na mindegy. A másik elfoglaltságom most a travian volt...
Kalóz rángatott bele a speed szerveren induló új körbe (nekem már kicsit uncsi volt és épp előtte redukáltam le a falvaim).
Úgyhogy most másfél hete Migát játszom, a Vasököl klán titkárnőjét és rendezgetem a jónép ügyes-bajos dolgait.
Főként a békén munkálkodom, ami kissé nevetséges egy harcokon alapuló játékban. De hát én már csak ilyen vagyok. :)
Kíváncsi leszek azért hogy fog boldogulni a köv. egy hétben a társaság nélkülem...

Mostanában eléggé magam alá kerültem, szépen süllyedeztem a depiben, és elég kilátásalannak találtam az életemet. Szomorú, gyakran búskomor voltam, és pokolian elkeseredett. Már én is éreztem, hogy ez így nem jó, de nem sok mindent tudtam tenni ellene. Aztán van pár pillanat, ami ha rövid időre is, de kirángat fásultságomból.

Ezek a boldog pillanatok, amiket senkinek sem szabad elfelejtenie, meg kell őket ragadni, és vigyázni rájuk, mert amikor tényleg minden sötétnek, elveszettnek látszik körülötted, és nagyon egyedül érzed magad, ezek adnak reményt, rángatna ki közömbösségből, és töltenek fel új energiával, hogy legyen bátorságod és erőd szembenézni a mindennapok problémáival.

Gondoltam leírok pár pillanatot, és a hozzájuk kapcsolódó érzéseket...

• Ősz: ez a kedvenc évszakom. Nagyon szeretem a kicsit felhős, enyhe, szeles őszi napokat. Szeretem a falevelek ezernyi árnyalatát, és ahogy a szél összekócolja a színes lombokat. Van benne valami szomorú báj, gyengéd melegség, még ha tudja is az ember, hogy ha az ősz elmúlik jön a fagyos tél... Gyönyörű évszak.
  
  
• Kendő: Van egy meleg polárkendőm. Nagyon szeretem használni. Puha, meleg, és kimondottan megnyugtató, biztonságérzetet keltő dolog. Szeretem a puha, meleg dolgokat, ... mint egy macsek elvackolom benne magam, és máris nem bánthat tovább a rideg-hideg valóság.
  
  
• Tea: azt hiszem nincs jobb mint egy csésze, forró, finom tea, ha az ember fáradt, vagy levert. Egyetlen korty után is melegség járja át a tested, békességre találhatsz az aromájában. A tearin pedig segít hogy élénkebb legyél, elűzi a fásultságot. Az én kedvencem a jázminos zöldtea, nem tudok betelni vele, de csak ritán főzök a kevés teafűből, tartogatva akkorra, amikor igazán szükségem van rá.
  
  
• Bonsai: Mindig is volt egy-két cserepes növényem. Amóta itt lakok, és megvan a "növendékpárkány" több is. Szeretem az apróságokat gondozni, figyelni a növekedésüket. A párkány mellé telepedve nézni a zöld hajtásokat, merengeni fölöttük... Egy hete kb. teljesült egy régi álmom. Szerettem volna egy bonsait, és a Kalóz vett egyet nekem. Féltem, hogy nem fogja nálunk bírni - többen mondták, hogy hazavitték a boltból és egy hét alatt tönkrement nekik. De nem így alakult. Azonnal helyet kapott a párkányon, és olyan érzést keltett, mintha mindig is ott lett volna a helye. Csodás kis fácska, sok új, halványzöld levélkezdeménnyel. Oda tartozik... vajon  én...?
  
  
• Illatok: Voltatok már úgy hogy megéreztek egy illatot és azonnal valami csodálatos jutott eszetekbe róla? Mondjuk egy régi, elfeledett gyerekkori emlék, amitől azonnal mosolyogni támad kedved? Velem előfordult már párszor. Egy finom sütillat, vagy főzés közben valami, vagy egy after shave illata... akár az eső utáni föld szaga, a tea illata... szeretem amikor jó dolgok jutnak eszembe róluk.
  
  
• Felhők: A csillagos ég bámulása mellett a felhőket szeretem leginkább nézni. Ilyenkor, ősszel sokszor egybefüggő szürke párna az egész, de amikor itt-ott kisüt a nap hihetetlen formák, árnyak, színek látszódnak, szinte varázslatos, meseszerű hangulatot adva a hétköznapi tájnak. Olyan, mint a naplementéknél is... a fény átszüremlik a vastag-vékony felhőtarkarón, kék, szürke, sárga, narancs, rózsaszín kavalkádba borítva az eget, vagy a felhők között hosszú fénycsíkok törnek a föld felé. Lenyűgöző látvány, s az élet apró öröme...

Ismét jó rég nem írtam. Tényleg szokásommá válik sajna, hogy nem tudom visszaszoktatni magam a napi, rendszeres naplózásra. Pedig korábban két-három évig is írtam papíron minden nap... Na mindegy. Nem vagyok tökéletes :D

Valójában semmi igazán fontos nem történik velem. Nincs még mindig munkám, itthon vagyok a négy fal közé zárva, és a hétköznapi dolgokkal bíbelődés tölti ki napjaim (amit gyakran borzasztóan unok). A szokásos családi balhék is olyanok mint régen. Semmi extra.

Még jó, hogy ott van nekem a Jedi Menedék :) Most, nov. 3-án voltunk két évesek. Ennek örömére rendeztünk egy Menedék Talit Budapesten. Többen jöttek el mint vártam, és igazán jó móka volt az egész. Örülök, hogy találkozhattunk  többiekkel.

Ki is volt ott? Nos körbeültünk egy asztalt, és megpróbálom felsorolni balról jobbra: Kippa, Shadia, Zodar, Mhalasy (és a barátja), Ursula, Kido, Mandalor, El N'dil, Rush, Lorn. Remélem senkit nem hagytam ki :D
A lényeg, hogy sokat beszélgettünk, ment a poénkodás, némi SW-s játék, nagy kajálás és az 'együtt mint befőtt a polcon' effektus.

Készült pár kép is, a fórum Menedék Tali rovatába lett feltöltve: http://menedek.try.hu

Mindig is nagyon szerettem olvasni. Legalább is amióta csak megtanultam. Sok könyvem van, bár nem elég, mert gyorsan kiolvasom őket és hamar hiányolni kezdem az új történeteket. Ha egy könyvet már ötvenszer elolvastál, lehet hogy egy ideig nem veszed újra a kezedbe olyan örömmel, mint korábban, inkább vmi újra vágysz.
Ebben az évben, sőt már tavaly télen is sok könyvet kaptam. Bár én nem tudok venni magamnak, a Kalóz igen, és kaptam is egy tucat könyvet. A legutóbb a hét elején kaptam új könyveket, az Eragon második részét, az egyik kedvenc SW könyvemet, egy Battletech és négy Deltora könyvet. Már csak hámat nem olvastam ki (az Eragon2-t, 2Deltora-t) és bár igyekszem nem falni őket, nem tudok lassítani a tempómon, és attól tartok nem tart ki a jövő hét végéig.
Számomra nincs jobb ajándék egy jó könyvnél, és kicsit gyerekes gondolkodással: alig várom a decembert és az ajándékokat - remélhetőleg új könyveket :)

El is felejtettem mesélni erről. Pedig már majd' egy hónapja hogy a faluban búcsú volt.
Nekem nem sokat jelent maga az ünnep (lévén nem vagyok katolikus), de a falu számára még mindig jelentős esemény. Van vidámpark, kirakodóvásár... ezért mi is kimentünk körülnézni. Évről évre több a bóvli, és valahogy elveszti a dolog a varázsát. Bár mint a legtöbb nő én is szeretek a forgalomban nézelődni, még ha nem is vásárolok semmit.
Igazából ez a búcsú sem jelentett nekem semmit, de történt közben valami, amit akkor még el akartam mesélni - csak vhogy elfelejtettem rögtön lejegyezni.
Idén már nem tanítok a suliban, de persze a forgatagban több volt diákommal is találkoztam. Mind köszönt, kedves volt, és az egyikük, Gyöngyös (vagyis Gyöngyike, ahogy mi becéztük), szó szerint a nyakamba ugrott semmivel se törődve, és közölte hogy nagyon hiányzom neki és a többieknek is, és szeretné ha visszamennék, mert sokkal jobb volt a suliban amikor még én is ott voltam.
Annyira meghatódtam. Egyszerűen szóhoz se tudtam jutni. Nagyon jó érzés volt, és ilyesmire korábban sohase gondoltam. Mármint, hogy a gyerekek akikkel foglalkozom ennyire megkedvelhetnek, és amit csinálok - még ha én is vagyok a "nagy, gonosz, sokat követelő tanító" - tetszik nekik és hiányozhatom nekik...

Na tessék. Alapból ha felnőtt szemmel nézzük egy fura rajzfilm, amin nem értjük miért lóg annyi kölyök. Ráadásul kártyajáték, amit drága pénzért meg lehet venni a csemetéknek, csak hogy ne nyaggassanak érte tovább.

Más szemmel  - a sajátommal - nézve egy érdekes ötletű történet, és egy nagyon jól kidolgozott kártyajáték, amit jó esetben sokáig nem lehet megunni.

Nos, volt szerencsém megkapni a kártyajáték alap pc verzsönét, és az elmúlt napokban rendesen kipróbáltam. Klassz játék, csak kár, hogy a program nem menti magát, tehát ha az indulópaklin felül nyersz lapokat, az a köv. játénál elveszik. No meg a vége felé, a gép már túl kiismerhető, szerintem egy élő ellenféllel sokkal izgalmasabb lehet a játék.

Azt hiszem ehhez keresek még játszótársakat az unalmas, üres napokra... :)

A minap sikerült July nénitől elkunyiznom a brassóija receptjét. Meg is főzőcskéztem még aznap, és mondhatom, hogy ez lett életem legfinomabban sikerült brassóija.

Ezért közreadom a tökéletes receptet :)

"Először is olajon megpirítod a csíkokra vágott hust, ha megpirult teszel rá vizet, pici sót, apróra zúzott fokhagymát és egy db leveskockát. Ezzel készre, és puhára főződ a húst. Ha ez kész van a végén, jöhet bele kicsi őröltbors és majoranna. A krumplit akkora darabokra vágod mint a húst, és olajban kisütöd. Ha kész a húshoz kevered és még kb. 5 percig együtt párolod és kész."

Mivel egy parasztházban lakok, és a konyhafal túloldalán a kinti kamra található (benne kukoricával, búzával és egyebekkel), tele van minden egérkével. Tavaszra sikerült az összestől nagyjából megszabadulni, de most, hogy itt az ősz ismét megsokasodtak.
Konyhák, kamrák... tele velük. A padláson is gyakran hallom motoszkálni őket.
Pedig higyjétek el, mindent megteszünk ellenük. Van jó néhány macskánk, akik rendszeresen kapnak el egereket, sőt még a kiskutya is vadászott párat magának, és mindenhol van egérfogó. De úgy tűnik kissé sokan vannak. Azért remélem hamarosan sikerül kitessékelni őket a házból.
A konyha egyébként is mindig csatatér. Lehetetlen benne igazán rendet és tisztaságot tartani benne. Én főzök, összetakarítok, elmosogatok, elpakolok magam után - más főz kezdhetem a takarítást előről. Sokszor még csak nem is főz, csak ott eszik, és lomol... rémes. ÉS egy nyamvadt szót sem szólhatok neki.... ha mégis, még én kapok a fejemre... brrr. Asszem, jobb, ha ezt most nem folytatom.

Elérkezett az újabb Kalocsai paprika napok. Asszem ez volt a 18. a sorban, és benne a 11. paprikás ételek főzőversenye. Délelőtt, amíg főzőcskéztem a rádióban hallgtattam róla a közvetítést. Szerintem érdekesebben tálalták, mint a valóságban volt, habár kitudja...
Ebéd után mi is kimentünk, körbenéztünk, és elvegyültünk a boldog-vidám-egzotikus forgatagban, megállva néhány érdekes, gyönyörű, vagy furcsa portékánál.
Kint volt egy pacák egy igazi velocipéddel is, korhű ruhában. Neki is sok "rajongója" akadt.
Egy-két kör után otthagytuk a tömeget, és elmentünk bevásárolni, utána pedig vacsorázni. A kedvenc pizzázónkban (az egyetlenben) kötöttünk ki. Klassz hely, nyugis és szép, lehetett beszélgetni. Volt hangulata a dolognak.
Aztán visszatértünk a rendezvény forgatagába, és újabb nézelődés és apróságok beszerzése következett. Majd a cipőmben totál kikészült a lábam, így leültünk a nagyszinpad előtti első sorba. Ott is ragadtunk a koncert kezdetéig. A M.É.Z. együttes játszott. Nagyon szerettem volna őket már korábban megnézni, és örültem, hogy most volt rá lehetőségem. Főleg, hogy egy ír sztepptáncos csapattal léptek fel. Jó látvány volt és klassz hangulat. Végül kilenckor jött a desszert, a tűzijáték.
Elég jó nap volt, amiért hálás vagyok, mert igen ritka az ilyesmi...

Ő volt az a 87 éves nénike, aki velünk lakott és az elmúlt két évben (leszámítva az utolsó pár hónapot) én gondoztam. Anna nána a férjem nagynénje volt, a néhai anyósom legidősebb nővére. Elég különös természete volt, és nem igazán lelkesedtem érte. De amikor legyengült és rosszabbul lett, kórházba került majd hazadták, én ápoltam, etettem, gondoztam majdnem két évig. Néha utáltam, és teljesen kimerültem miatta... nem igazán tudtam megszeretni. Főleg akkor nem amikor rosszakat mondott rám. De már tudom, nem rosszindulatból mondta, csak a fejében nem volt már minden rendben, és sajnáltam. Sajnálom. Szóval Anna nána az utóbbi hónapokban a Kiskőrösi Baptista Szeretetházban lakott, ott gondozták tovább (én már nem tudtam). Nemrég bekerült a kórházba, annyira leépült, de ott nem tudtak vele semmit tenni, így visszaküldték a szeretetházba. Az ottani nővérek sokkal jobban törődtek vele és ápolták mint a kórházban. Egy hete kezdett jobban lenni, ismét tudták rendesen ettni (előtte csak speciális tápszert kaphatott fecskendőből). Úgy tűnt ismét megerődött, és jól van a helyzetéhez képest.

Tegnap a disznótor kellős közepén telefonáltak, hogy meghalt.
Kicsit szomorú vagyok miatta, de neki jobb így, mert már nem tudott mozogni, beszélni, nem nagyon tudta mi történik körülötte. Ő már a mennyben van, és ott tudom hogy boldog.
Pénteken lesz a temetése 3-kor.
Most még sok intézni való van, ezt főleg a Kalóz csinálja, és jönnek majd a rokonok... készülni kell...

Szeptember 11, esős nap. Hajnalban - négy körül - mikor kitört a vihar, és villámlott meg szakadt az eső még reménykedtem, hogy a disznótor a rossz idő miatt elmarad. De nem maradt. Reggelre elállt az eső és leszámítva némi sarat, tökéletes idő lett a disznóvágásra - se meleg, se hideg. A disznótorokat alapból utálom, általában mogorva és nyűgös szoktam lenni, főleg ha előtte ki sem tudom aludni magam, de most valahogy másként volt. Persze nem vártam jókedvvel, de zokszó nélkül dolgoztam egész nap, mindent megcsinálva úgy ahogy a nagykönyvben meg van írva. Ezen pedig magam is meglepődtem. Szóval mint disznótoros nap egész tűrhető volt.
A mai napi folytatás kissé jobban kimerített. Ma maradt a takarítás, a mosogatás nagy része, és minden dolog elpakolása. Meg persze a főzés. Tegnap persze sütöttem húst, meg kolbászt estére, de mára húslevest készítettem. Ó és ki is mostam. Meg ilyesmi.

Szóval most nagyon fáradt vagyok, és végre szeretném kipihenni magam, bár tudom, erre kevés az esély (lásd. köv. bejegyzés).

A múlt héten egy sort se bírtam írni. Ez egyrészt a borús és hideg időnek volt köszönhető, másrészt a sötét és depis hangulatomnak. Elég rémes volt az a pár nap. Majd megfagytam a 15 fokban és sikeresen megfáztam és felfáztam. Ezek utóhatásait még mindig mindig szenvedem, de legalább már lázam nincs. A rossz hangulat pedig a munkanélküli mivoltomnak tudható be. Egyetlen suliba sem vettek fel tanítani, és máshol sem találtam még munkát. Aztán a hét közepén behívtak a suliba, hogy indul a napközi, és kellek mint napközis nevelő.Bemegyek, leadom a papírjaimat, megbeszélünk mindent, másnap kezdek, majd megnyugodva hazajövök. Még le se vettem a pucsim amikor hazaértem, csörgött a telefon, és az igazgatónő közölte, hogy menjek vissza a papírjaimért, mert mégsem lesz napközi és mégsincs állásom. GRRR törni - zúzni tudtam volna. Ezek után két napig szólni sem lehetett hozzám. Röviden ennyi az oka a a bejegyzés- és mosolyszünetnek.

Tegnap délutáni "remekművem" egy tepsi spéci penne. Sajna a többiek nem szeretik az olaszos ízeket, így az egész nekem maradt. De ne gondojátok, hogy nem lett finom. Csak az öreg nem eszik meg semmit, ami nem tipikus "parasztkaja", a Kalóz meg nem bírja a sok fokhagymát.
Aki nem tudná a penne egy tésztaféle, a receptem pedig a következő:

Paradicsomos-sajtos penne

A pennetésztát sós vízben kifőzöm, lecsöpögtetem. Egy tepsibe kevés olajat öntök, rászedem a tészta első rétegét. A tésztára lágy sajtot reszelek v. szeletelek (ha van a legjobb hozzá a mozzarella), a tetejére kevés borsot és bazsalikomot v. oreganót szórok. Egy egész v. két koktél paradicsomot rákarikázok. Aztán jön a második réteg tészta. Tetejére kevés fűszer, majd újabb adag paradicsom, végül leöntöm egy gerezd tört fokhagymával kevert nagy pohár tejföllel és tejszínnel, majd a tetejét jó vastagon megszórom egy keményebb állagú reszelt sajttal. Végül közepes hőmérsékleten kb. 20 percig sütöm a sütőben.

Kiadós és nagyon finom olasz étel, kedvünk szerint variálható.

Az elmúlt pár nap mondhatni semmi jót nem hozott számomra. Eléggé le vagyok törve, és momentán nem nagyon látom a kiutat a gödörből.
Az csak egy dolog, hogy a net megint vacakolt - már hozzászokhattam volna az évek során. Az sem túl lényeges, hogy megint fáj minden porcikám (i.j. aki nem mozog).
Az ujjam is fájdogál még - bár ez egy kicsit vicces dolog: este mocorgást hallott a Kalóz a szobánkban, egérmocorgást. Kiderült hogy a kis rágcsáló belemászott a szemetesünkbe, de ki már nem bírt jönni belőle. Nos, szemetest kivittem az udvarra, és bele kellet nyúlnom, hogy kivegyem az egérkét (a Kalóz a világ minden kincséért sem nyúlt volna hozzá). El is kaptam a grabancát, majd hívtam a macskákat, Pufit és Ébent, de csak a kis fekete rosszaság jött elő. Miközben a macsekra vártam az egerentyűnek sikerült addig mocorognia, amíg meg nem harapta a hüvelykujjam. Sajnos elejtettem, de mázli, hogy pont Ében elé pottyant, aki két másodperc alatt elkapta. De az ujjam még mindig fáj :D
És végül ami miatt igazán el vagyok keseredve, az a munka. Nincs munkám... Mostanáig reménykedtem hogy kapok tanítói állást, de hát nem.... Most már esélyem sincs.
És a környékben az ég világon semmi meló sincs... Messzebb kell majd keresgélnem.. igazából fogalmam sincs mihez kezdjek. Csak azt tudom mit nem szeretnék: nem szeretnék itt élni, nem szeretnék munka nélkül itt maradni... Au...

Egy ideje már vártam egy olyan napra mint a mai. Mármint ami az időjárást illeti: egy enyhén borongós, nem túl meleg, szellős napot, amikor rá tudom szánni magam, hogy a párkányomon burjánzó dzsungelben rendet vágjak.

Tehát ma eljött az ideje a növényzet rendezésének. Kipakoltam a garázs elé a földet, eszközöket, cserepeket, az összes össze-vissza gazat a párkányomról és nekiláttam.
Szeretem ezeket a növényeket, amióta csak itt lakom, párkánygazaim sorsát szívemen viselem, akik csodás virágzással, és extra növekedéssel hálálták meg gondoskodásomat.
Óvatosan megszabadultam a feles növényi részektől (túlbúrjánzott pozsgások, kipukkadásra kész gömbkaktuszok, ezerapró újhajtás, melyek a Kalóz szerint rémesen néznek ki ha az anyanövényen hagyom őket), aztán minden cserépbe új föld került, majd a szépen rendbe hozott kaktuszok, pozsgások meg a korallbokrom és hajtása. Majd mindez visszavándorolt új elrendezében az ablakpárkányra, és végül kapott egy speciális tápoldatos öntözést. Jól elbíbelődtem velük másfél órát (és egy másik felet a kesztyűn át is kezembe szóródott apró kaktusztüskék eltávolításával).

Most nagyon tetszenek a növénykéim, mert főleg a fiatal, új hajtásokat, növendékeket és magoncokat hagytam meg - ezért néz ki az egész növendékpárkánynak. Azért nagyon sajnálom, hogy az összes növényt (régi+összesrengetegsok hajtást) nem tudom megtartani, mert nincs több helyem. Csak arra a kicsike párkányra pakolhatom cserepeimet (jelenleg 21 db), és nem tudom a többit hova rakni...

Talán majd egyszer, egy másik lakásban...

Ritkán fordult elő mostanában, hogy ennyire mozgalmas legyen egy napom, és ennyi minden történjen velem egymás után. (Ráadásul, hogy délutánra ennyire elfogyjon minden erőm.)

Korán kelltem, majd sikeresen visszaaludtam és fél nyolckor lazán kezdődött a napom. Kitakarítottam az udvart (megint, mert tegnap már egyszer megcsináltam, csak éjjel a kutyák ismét rendetlenkedtek), feltakarítotam a verandát, a konyhákat, kisúroltam a fürdőszobát, majd lerogytam reggelizni. Reggeli közben néztem egy kis Narniát, majd felosontam elfoglaltan msn-re hogy Jay-el beszélhessek, végül mehettem ismét a konyhába. Előbb azonban beraktam egy adagot a mosógépbe, majd összeütöttem egy kis csíkos piskótát. Hm, ritkán sütök ez tény, és nem vagyok egy cukrászfenomén, szóval ehető lett és ennek nagyon tudtam örülni. Majd nekiláttam a karfioloknak.
Ugyanis mára rántott karfiolt ígértem. Meg sajtos-tejfölös rakottat. Szóval feltettem főzni a növényeket, közben elmosogattam, meg ilyen apróságok, pl. teregetés. És vártam a telefont. Mármint Hary barátomét, akivel már vagy öt éve vagyunk távbarátok, és akit nagyon kedvelek, mert történjen bármi mindig meghallgat és jó kedvre derít. Aztán jött a telefon és jött Hary egy kollégájával. Nagyon örültem, hogy a sok-sok munkája mellett tudott rám egy fél órát szakítani, és ennyi év után végre személyesen is talákozhattunk.
Egy igazi nagymedve, és nagyon aranyos. Megvendégeltem őket egy kis sütivel és tudtunk beszélgetni. Aztán ők rohantak, én pedig mentem vissza a konyhába.

Őrült meleg volt, és kissé kikészített a hőség. De sikerült mindent megcsinálnom amit mára terveztem - habár a karfiolok kirántásával és a sok sültkrumpival csak úgy öt körül végeztem. Közben összeszedtem és elpakoltam a kimosott ruhákat, majd ismét mosogattam, és a kaja felszolgálása után végre pihenhettem.

Sok minden jár a fejemben, annyi dolog történt (pl. Hary hírein és mondanivalóján is sokat agyalok) és nagyon fáradt vagyok. Azt hiszem a mai egy hasznosan töltött nap volt :)

A pixar stúdió új filmje. Ma megnéztem reggel és nagyon tetszett. Egyszerűen csúcs. A történet maga nagyon aranyos, valóban különleges ötlet (főző rágcsáló), és bájos karakterek. "Főzni mindenki tud" a jelmondat a filmben, és sok emberi értéket vonultat fel a történet. Tele van jó poénokkal is, és érzésekkel - barátság, szerelem, írigység, gyűlölet... Szóval nagy film. Érdemes megnézni - nem csak gyerekeknek :)

A mesén felbuzdulva nekiláttam sütit sütni délelőtt. Az az igazság hogy bár főzni úgy-ahogy tudok, a sütéssel hadilábon állok. Megkavartam egy új recept alapján a tésztát. Hiányzott belőle egy alkotóelem, gondoltam tudom mással helyettesíteni. Hát nem jött be, szóval a végén a kutyák és macskák legelték fel sikertelen kísérletem.
De nem adtam fel, sütit akartam csinálni, na jó, valami édességet, főleg hogy meg is ígértem a Kalóznak. Nem akartam csalódást okozni se neki se magamnak. Nos, ha már a sütés nem is megy, a kreativitás még az erősségem. Csak egy kis gesztenyemassza kellett hozzá (mármint a gesztenyegolyókhoz) és egy kis csokoládét kellett készítenem, amiben a gesztenyét megforgattam, majd lehűtve, gyönyörűen szervírozva tejszínhabbal tálaltam.
Nagyon ízlett, és meg lett dícsérve - ami ritka dolog errefelé. :)

Babák:

Nagyikám hívott - épp a kádban ücsörögtem - hogy vele együtt örülhessek. Minek? Hát az újabb babának. Bezony. A családunkban csak úgy teremnek a kisbabák. Ráadásul mind egyszerre. Legalább is most, mert ezzel az utolsó picivel egyelőre vége a babaáldásnak. A nagyikám fiatal, alig múlt hatvan éves, de büszke nagymama és dédnagymama. Van két fia. Az idősebnek van két lánya (én és Hugi), a fiatalabbnak, pedig van egy lánya (Ági) és most született egy kisfia is néhány hete.
Tehát nagyinak van négy darab unokája. Vagyis ha azt vesszük öt, mert az apukám új családjában  is van egy lány, Ildikó, amolyan fogadott unoka a nagyinak.
Ezek után pedig jöttek a dédunokák. A Huginak van három gyönyörű kisfia, a legkisebb, Balázs pár hónapja született csak. Balázs után született a negyedik dédunokaként Boglárka, Ildikó kislánya, és végül most, aminek a hívást is köszönhetem, világra jött Hanna, Ági kislánya.
Tehát nagyinak az öt unaka mellé jutott öt dédunoka is. Ritka manapság az ilyesmi.
Hm, azt hiszem ennyi baba mellett nem fog megharagudni rám, hogy én magam egyetlen utóddal sem örvendeztettem meg, és ahogy a dolgok állnak nem is fogom. :)
A babák sokan vannak, bőven elegen a családunk "fennmaradáshoz", és úgy sejtem, lesznek még többen nélkülem is néhány éven belül.

Barátok:

Az embernek mindig szüksége van barátokra. Akár akarja, akár nem. Sokan nem ismerik be, sokan pedig mindenkit aki szóba áll velük a barátjának tart.
Ismerőse mindenkinek rengeteg van. Közeli ismerős is, akit talán havernak, munkatársank is nevezünk, esetleg olyanok akikkel az ember egy buliban jól érzi magát. Ám igazi, közeli barátja csak kevés van - legalább is nekem.
Van egy-két olyan barátom akivel mindent meg tudok beszélni, akikkel ha nem is találkozom gyakran, törődünk egymással, figyelünk a másikra, és segítünk ha kell. Kölcsönösen, mert ez a barátság lényege. Adsz valamit magadból és kapsz valamit belőle. Kérés és haszonlesés nélkül. No meg őszintén, mert ez is nagyon fontos.
Vannak olyan barátok, akik közel állnak hozzád hosszú ideig, aztán az élet elsodor egymástól... de attól még ugyanúgy barátként jut az eszünkbe, és néha hívjuk egymást, vagy írunk, ha még emlékszünk a címre...
Egyszer megpróbáltam összeszámolni  a barátaimat. Van három elsodródott osztálytárs-barátnőm, egy nővér-barátnőm, egy lelkizős - barátom, egy majdnem nagyő-barátom, és egy olyan levelezős-hívós barátom akivel még soha nem találkoztam. Ez hét. Bőven elegendő... És persze van sok nem annyira közeli barátom, ismerősöm akiket még felsorolni se bírok.
Azt hiszem barátok terén én nagyon jól állok és szerencsének mondhatom magam.
Ígérem, vigyázok minden barátomra.

Na, tessék! Elkiabáltam a múltkor, hogy mostantól gyakrabban tudok ide írni. Erre vagy időm, vagy energiám vagy netem nincs, és már rég nem írtam egy sort se. Pedig sok minden történik az ember lányával minden nap, sok apróság, lényeges és lényegtelen dolgok tömkelege.
Röviden összefoglalva az elmúlt napokban volt jó és rossz is. Rossz, hogy még mindig nem találtam munkát, és hogy rendszeresen csatázunk a Kalózzal, néha apóssal, brrr...
Jó, hogy az ég világon semmi sem történt velem (a torokfájásom leszámítva), dög unalom az élet. Néha ez is valami.
Egyébként Ében él és virul, gyöngyörű cica lett belőle, egyre csak nő, és egyre kedvesebb. Kis hízelgőgép. Én pedig tervezgetem, hogy az ablakpárkányon sorakozó kaktuszaim és korallbokraim átültetem valamelyik nap. A virágföld már megvan. Most már csak a munkakedv megérkezésére várok.
Hm, mostanában elég gyakran vagyok letargikus. Még az életkedv is elhagy (hol vagy ó munkakedv?!) és nagyon szomorú vagyok. A minap is csak úgy heverek a tévé előtt és rámtör a sírhatnék. Mondjuk ez nem olyan túl nagy baj, mert miután kibőgtem magam, jobban lettem :D
Azért jó lenne tudni mit hoz a jövő, kéne egy biztos pont az életemben...

Esmét egy hosszú nap. Ma a változatosság kedvéért csináltam is valamit. Méghozzá odakint, a földön ami általában igen távol áll tőlem. De vannak olyan dolgok amikből nekem is ki kell vennem a részem. (Hála az égnek hogy a 'kacsos rahedli' az idén kiégett!)
Ez is ilyen volt - "földi alma" szüret ahogy a franciák mondanák - magyarul krumpliszedés. :) Egész napos elfoglaltság, jó móka... főleg ha az ember közben órákat tud valamilyen ürüggyel lógni - pl. boltbamenés, főzőcske, ebéd, kánikula miatti pihenő... Ennek ellenére ha jól számolok közel öt órát töltöttem(tünk) el eme munkával. (Fáj is a derekam meg a vállam ezerrel, de holnap még rádolgozok az izomlázra, ha az idő is engedi, mert maradt még pár sor krumpli - bár esőt mondanak).
Nem volt unalmas a munka, mert kint kószált az após kiskutyája - akit a Kalóz csak prézlinek hív majd mindjárt elmondom miért - és a macskám Ében. Egyfolytában rohangáltak, egymást szekálták és hozzánk bújkáltak munka közben.
Szóval a kiskutya egy zsemleszín tacsikölyök, és első percben a Zsömle nevet kapta de az após képtelen megjegyezni mi a neve és hol Zsöminek, Zsömlének hol pedig Morzsának vagy Morzsinak hívja. Ebből kifolyólag kitaláltuk hogy legyen a kutya teljes neve Zsemlemorzsa (mint az űrgolyhókban) és így nyugodtan becézheti a kutyust Zsöminek meg Morzsinak is :D. Ében is ezért lesz néha Éden... de ahhoz képest hogy meg se akarta nekem engedni az após hogy megtartsam, most legalább annyira szereti a macsekom mint a kiskutyát.
A macska egyébként nagyon rafkós, ravasz dörgölőzőgép, édes egérpuszító (bár a döglött egeret amit ma megevett én adtam neki), és önérzetes kandúrkezdemény. A Kalóz szórakozni próbált vele a krumpliszedés során - felemelte a farkánál fogva. Ében jókorát harapott a kisujjába. Meg tudtam érteni... én is utálom ha pl. a hajam húzzák.
Volt még egy érdekesség, ma láttam életem legnagyobb lepkéjét. Szerintem több mint tíz centi hosszú volt. A fiúk vették észre -óriás páncélos bogár, nem tudod mi ez? Mikor közelebbről megnéztem láttam, hogy a páncél nem páncél, hanem félig szétrepedt báb, és amikor óvatosan megfogtam, a lepi kibújt belőle. Egy hatalmas éjjeli pillangó volt - le lett molyozva - szóval ruharágcsa - amely akkor bújt ki a bábjából. Megjegyzés - neked biológusnak kellett volna menned. Válasz - akartam, csak már nem volt hely.
Végül nem sok munkám maradt - csak bejöttünk a nedves szélben és odaraktunk egy kis tepsis krumplit vacsorára.
A frissítő - vagyis az eső - megvárta amíg végzünk mára a kinti dolgokkal, és csak akkor kezdett esni. S remélem esik holnap reggelig, mert minden nagyon ki van száradva.
Nos ideje pihenni. Vagyis majd egy-két óra, vacsora és mosogatás után...

A tegnapi nap, vagyis vasárnap olyan hosszúra és fárasztóra sikerült, hogy ma nyolc után ébredtem csak fel, ami nagyon késői időpont a szokotthoz képest. Mondjuk már tegnap sem voltam friss és üde - aludtam vagy három órát a sükösdi dolgok után.  Egyész délelőtt igyekeztem magamhoz térni, több-kevesebb sikerrel. Annyi mákom volt azért, hogy főznöm nem kellett, így nyugodtan pihenhettem délig. Amikor azonban hazaért a Kalóz nem volt mese, össze kellett kapnom magam. A sükösdi mutatványa során a karja szépen megsérült, és be akart meni ügyeletre. Nosza, kocsi, város ügyelet. Itt meg kell hogy említsem az eü rendszer tökéletlenségeit. Ilyen "traumás" sérüléssel az ember nem hívhat mentőt, ha ellátást akar vagy elmegy hétköznap a háziorvoshoz, aki továbbküldözgeti, vagy hétvégén bevánszorog az ügyeletbe, vagy ha tud, utazik egy-másfél órát a legközelebbi kórházba ahol van baleseti sebészet ahol elláthatják. Mindenesetre vasárnap maradt az ügyelet és fizettünk ezer forintot, csak hogy ránézzen a doki. Persze csinálni nem csinált vele semmit, felírni se írt rá semmit, csak adott egy beutalót. Szóval átcaflattunk a szomszédos épületbe, fel a másodikra a sebészertre. Jött a doki és megkérdezte mi a fenét akarunk, és hogy hol az ezres. Mondtuk, már fizettünk ma. Erre kiröhögött és felhomályosított, hogy az ügyelet teljesen más cég, és újra ezer forintot kell fizetnünk, hogy foglalkozzon velünk. Szép dolog. Elmondta hogy csak akkor kapnánk mentességet ez alól ha nyílt sérülés lenne, vérezve, stb. Még ha pl. combnyaktörést szenved az ember és beviszik a kórházba, akkor is fizetnie kell, mert nincs látható - nyílt sérülés. Pfff. Fizess és dobd fel a talapad. Nos, a sebész doki meg se nézte a kart, de leküldte a Kalózt röntgenre. Ott csak filmet adtak - hogy mutassuk meg a dokinak és vigyük vissza - mert hétvégén nincs röntgen orvos és csak holnapra lesz lelet. Akkor megint fizetni kéne 300 ft-s vizitdíjat, hogy elmondják nincs törés. Mert nekem evidens volt, hogy se törés se repedés, se komoly ficama sincs a Kalóznak.
A doki szerint sincs törés, valószín húzódás vagy ficam - mondta. De nem adott rá semmit. Még egy nyamvadt receptet se írt. Ennek sem volt túl sok értelme. Végül elmentünk egy ügyeletes gyógyszertárba, kértünk fájdalomcsillapítót és kenőcsöt (1600ft), és megállapítottuk, hogy jobb lett volna rögtön ez utóbbit megtenni, megspórohattunk volna kétezer forintot, meg pár óra várakozó időt.
Végül hazavezettem, bekenegettem a Kalóz karját, aki végigaludta az egész délutánt. Próbáltam én is pihenni de a horkolásban nem lehetett, meg egyébként is volt mosogatni és takarítani valóm. Este ki kellett még mennem a temetőbe is rendbe rakni és meglocsolni a sírokat. Ami azt illeti nem is ismertem azokat akiknek a sírjait gondoznom kell (a férjem anyja és nagyanyja). Az egyetlen jó az benne, hogy a temetőből minden este csodálatos naplemente látszik. Én odavagyok a naplementékért. A vasárnapi is lenyűgöző volt: kék égen barack-bíbor felhőpamacsok, lángoló narancs-karika... Majdnem olyan szép, mint a sötét leszállta után a narancs-telihold, amely kilenc körül kúszott fel az égre.
Szeretem nézni az eget, éjjel, s nappal, látni és csodálni a természet szépségét. Kár, hogy az ember a mindennapok gondjaiban elmerülve olyan keveset tud megállni és gyönyörködni benne.

Tegnap délutáni várakozásaimmal ellentétben a bandabuli és az este igazán jól sikerült. Hat után értünk oda, és elég jó volt az idő és a hangulat. A tavalyival ellentétben, most egy pasi sem szorgalmazta hogy a nők teljesen külön legyenek, és a hozott mulatós lemezek is a kocsikban maradtak, helyette hangulatos beszélgetés és halk zene volt a rádióból. A vacsora nyolckor volt, finom birkapörkölt tésztával, kenyérrel és savanyúval. Utána pedig sütik. Nem voltunk annyian mint múltkor, és mindenki sokkal csöndesebb volt. Nem éreztem magam rosszul, bár kicsit unatkoztam. Vacsora után mind kimentünk a sportpályára, megnézni a műsort. Akkor értünk ki, amikor Szandi énekelt. Bár hangja van a nőnek, a stílusa és a viselkedése egyszerűen katasztrofális. Borzalmas volt hallgatni is, ahogy előadta magát. Hála az égnek nem volt sokáig a színpadon, hamar átadta a helyét a helyi művészeti képzős gyerekeknek. Musiceleket adtak elő. A házigazdánk egyik lánya, Szandra is énekelt. Van hozzá tehetsége, némi képzéssel akár énekes is lehetne belőle. A műsor nagyon tetszett, az előadott művek között volt részlet a Rómeó és Júliából, a Hairből, és az Operaház Fantomjából.
Tízkor pedig tűzijáték is volt. Felvettük telefonnal. Nagyon jól meg volt szerkesztve, főleg a vége tetszett a kedvenc Nightwish számom és a görögtűz miatt.
A tűzijáték után, mikor visszafelé indultunk, találtam a földön egy kocsikulcsot. Citroenes logóval és riasztóval. Megfordult pár érdekes ötlet a fejemben (és a többiekében is), de azonnal a szervezőkhöz vittem és leadtam. Remélem megtalálták a kulcs tulajdonosát.
A Kalóz néhány ital után mutatványra készült a sporpálya korlát-kerítésén, szegénynek megcsúszott a keze és jókorát nyekkent a túloldalon az átlendülés után. Csúnyán meghúzta a kezét. Mák, hogy nem tört el, vagy sérült meg jobban.
Visszaérve vendéglátóinkhoz, kissé feltámadt a szél, és telement a szemem porral (még mindig fáj), valamint a szandálom ismét szétcincálta a lábam, szóval alig bírtam talpon maradni. Pár perc alatt elég rosszul lettem, és el kellett mennem a kocsiban aludni. Kb. fél egyig pihentem, aztán csatlakoztam a többiekhez. Néhányan már hazamentek, és hamarosan mi is el tudtunk indulni. A parkolóhelyről kiállni a Kalóz navigált, de hazáig én vezettem. Alapból utálok vezetni, borzalmasan tudok félni. Főleg hogy ezt a kocsit rémálom vezetni (kényelmetlen, alig érem el a dolgokat, hátra meg egyáltalán nem látok ki), és a város, meg a forgalom nagyon frusztrál. Néha a pánik határára tudok kerülni. Ám ilyenkor, mikor már sötét van, és szinte kihalt az út semmi bajom a vezetéssel.
Nos, végül hajnali kettő körül sikerült ágyba keveredni. Ma jó sokáig aludtam (csoda hogy visszaaludtam, miután a Kalóz elment dolgozni), és megmozdulni sincs kedvem. Nem bánom, végre talán pihenhetek.